Új esküvői szolgáltatás

A selfieBUS indulása

A mai modern világban senkinek nem kell bemutatni a selfie-zés fogalmát, hiszen mindenki jól ismeri és alkalmazza a mindennapokban. A selfie jelentése: önfotó, tehát az a fénykép, melyet mi magunk készítünk saját magunkról.

2013-ban az év szava lett és a közösségi médiában olyannyira elterjedt, hogy bekerült a híres oxfordi angol szótárba. Hirtelen az egész világ selfie-zni kezdett. A sztárok a díjátadókon, a sportemberek, a tinédzserek, a turisták, a munkába igyekvő emberek… Mindenki.

Egy korábbi blogbejegyzésünkben (Régen és ma) írtunk már arról, hogy a régi hagyományok és szokások hogyan jelennek meg a jelenkori esküvőkön kisebb-nagyobb mértékben, de akadnak olyan párok is, akik szeretnének újítani és kicsit más szemszögből megközelíteni a napi menetrendet. Ha ti is vágytok erre az újításra és érdekelnek olyan egyedi program lehetőségek, amelyekkel garantált a násznép szórakoztatása, akkor a selfieBUSt nektek találták ki.  Ez az új szolgáltatás 2017 második felében indult útjának szerte az országban, hogy teljesen innovatív szolgáltatást nyújtson a legkülönfélébb eseményeken, mint például esküvőn, családi vagy baráti összejöveteleken, céges rendezvényeken.

Mi a selfieBUS különlegessége?

Ez az újdonság a ma emberének igényeihez igazodva új megvilágításba helyezi a rendezvényfotókat és csoportképeket egy kis régimódi csavarral.  Ötvözi ugyanis a digitális fotólabor nyújtotta magas minőséget a selfie készítés kényelmével és egyszerűségével. Fényképek azonnal a közösségi médián és a kezekben – bárhol, bármikor.

Hogyan működik?

A busz utasterében kialakított teljesen automatikus rendszer a fotófülkék által nyújtott gyorsaságot és magas minőségű fotók készítését biztosítja egy sokkal tágasabb környezetben, hiszen az utastér akár 6 fős csoportképek készítésére is alkalmas. A vendégeknek csupán annyi a dolga, hogy kényelmesen elhelyezkedjenek és a bámulatos képek néhány másodperc alatt el is készülnek.

Mit tartalmaz a csomag?

  • Alapszolgáltatásként rendelkezésre áll egy alap háttér és egy virágfal, mely igazán trendi környezetet biztosít, de természetesen személyre szabott háttér készítésére is van lehetőség.
  • A beépített sablonoknak köszönhetően egyedileg szerkesztett fotómontázsok készíthetők, saját szöveggel vagy grafikákkal ellátva (pl.: az esemény dátuma, az ifjú pár vagy az ünnepelt neve, stb.).
  • Különböző filterek és vicces kellékek gondoskodnak róla, hogy a fotó készítés igazán felejthetetlen élmény maradjon minden vendég számára.
  • Rövid videóüzenetek rögzítésére is van lehetőség, mely kiegészítheti vagy helyettesítheti a klasszikus vendégkönyvekben rögzített jókívánságokat.
  • Korlátlan számú nyomtatás és azonnali megosztás a közösségi média felületein.

Ha elnyerte tetszéseteket a selfieBus szolgáltatása, akkor keressétek őket bizalommal és foglaljátok le ezt a nagyon hangulatos Barkas B1000 típusú vintage kisbuszt, amely bármilyen környezetbe tökéletesen illeszkedik, a rusztikus hangulatú esküvőktől a high-tech céges összejövetelekig.

Sőt, ha rajtunk keresztül történik a foglalás, akkor egy extra órát is kaptok ajándékba! 😉

További információkat a weboldalukon találhattok: www.selfiebus.net

Ezúton pedig szeretnénk megköszönni Dávidnak, hogy az elsők között keresett meg minket és megtisztelt bizalmával!

Szép napot kívánunk!

a WeddingWay lányok