Tényleg másfél év szükséges az esküvői előkészületekhez?
Mostanában picit ritkábban írtunk nektek, de csupán azért, mert szerencsére az idei szezon nagyon jól sikerült és ki sem látszottunk a munkából. A nyár elején szépen lassan érkeztek a jövő évi megkeresések is, amiknek természetesen nagyon örültünk, ugyanakkor őszintén bevalljuk, hogy nem könnyű összeegyeztetni az éppen aktuális esküvőket és párhuzamosan készülni az új párokkal a következő szezonra. Ez nem csupán nekünk, de a többi szolgáltatónak is egy olyan időszak, amikor tényleg bármelyik nap beeshet egy újabb megkeresés, aminek eleget kell tenni, aktualizálni az árakat, de közben fontos ráhangolódni az éppen zajló esküvőre is.
Az elmúlt néhány évben gyorsult fel igazán az a trend, hogy a kitűzött nagy nap előtt akár másfél-két évvel kezdenek el a párok szolgáltatókat nézegetni és lefoglalni, aminek az lett a következménye, hogy ha már „csak” egy év van hátra, akkor szinte alig találni jó szakembert, vagy ha találunk is, akkor is hosszabb keresgélés után. A legfelkapottabb helyszínek hétvégéi májustól októberig tele vannak, akad még néhány péntek vagy más hétközi nap, illetve marad a késő őszi, téli vagy kora tavaszi időpont. Kérdés persze, hogy tudtok-e annyira rugalmasak lenni, hogy feladjátok az elképzelt nyári naplementét, vagy egyszerűen annyira beleszerettetek már a hely atmoszférájába, hogy szinte mindegy melyik hónapban mondjátok ki a boldogító igent.
Sajnos ezekkel a problémákkal találkozhattok legelőször, amikor belevetitek magatokat a szervezésbe. És ez csupán egy dolog, amit meg kell oldani, ezt követően szembesülhettek azzal, hogy akit kinéztetek fotós már esetleg foglalt és igaz lehet ez a többi szolgáltatóra is. Felesleges e-mail váltások követik egymást, ajánlatkérés miatt megkeresitek őket, 3-4 napot vártok a válaszra, aztán kiderül, hogy igazából ő azon a napon már nem is ér rá. Ekkor pedig jön a felismerés, hogy munkaidőben muszáj a gépet bújni és a Google-ben keresni a random szolgáltatókat, bízva abban, hogy ők is megfelelőek lesznek.
Az első néhány hónap nagyjából így telik, ha saját magatok veszitek kezetekbe az irányítást. Természetesen, ha időben elkezditek és észbe kaptok, akkor ezeknek az e-maileknek és telefonálásoknak a zömét meg tudjátok spórolni, és szerencsétek lehet a szolgáltatók kiválasztásánál. A párok többsége azonban még mindig úgy gondolja, hogy egy nyári esküvőt elég ősszel elkezdeni szervezni, mert rengeteg idő van addig. Ami így is van, de sajnos ebben az esetben kénytelenek lesznek válogatni, átgondolni és más opciókat keresni, mert a lehetőségek is csökkenek.
Ha a szervezéshez segítséget szeretnétek kérni, akkor ne habozzatok, hiszen érdemes a szervezőket is időben felkeresni. Fruzsival együtt nagyon jól tudjuk, hogy mennyire értékes az idő, ezért igyekszünk minél hamarabb megtalálni a hozzátok legjobban illő szolgáltatókat és a keresgéléssel járó idegeskedést levenni a vállatokról. Mi is egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy nagyon hamar „elkelnek” a jól dolgozó partnereink, ezért ebben az esetben törekszünk arra, hogy ti semmi esetre se érezzétek ennek a terhét, ne nektek kelljen azon bosszankodni, hogy nincs még meg a megfelelő szakember. Helyszín, fotós, cinematográfus, dj, iratok intézése, szertartások, meghívó, ültetés, menyasszonyi ruha, torta, tánctanár, menü véglegesítése és még sorolhatnánk, hogy mennyi teendő van a nagy napig, és valóban igaz az is, hogy sosem lehet elég korán elkezdeni a szervezést.
Javasoljuk tehát, hogy minél hamarabb, annál jobb és annál nagyobb lesz a választék! Keressetek minket, ha bizonytalanok vagytok és szeretnétek biztosra menni, vagy ha szükségetek van valakire, akihez bátran fordulhattok kérdéseitekkel, és a nagy napot nem túlélni, hanem átélni szeretnétek!
Szép napot kívánunk!
Fruzsi és Anita