Visszautasított esküvői meghívás

Őszinte vallomás

Kedves ifjú pár! Biztosan kerültetek már olyan helyzetbe vagy épp most szembesültök azzal a ténnyel, hogy szeretett vendégeitek száma napról napra csökken. Keresitek az okát és csak jönnek az újabbnál-újabb kifogások, hogy miért nem tudnak ott lenni a ti esküvőtökön, azon, amit már 1 éve szerveztek nekik, magatoknak, hogy együtt legyen mindenki, aki számít.

Néhány hónap és itt az esküvő. A sajátom. Igen, ez is eljön hamarosan! Természetesen nagyon várom, de néha-néha elgondolkodom, hogy vajon a vendégek közül, akiket eddig fontosnak hittünk milyen okok miatt mondják vissza, utasítják el a meghívást valami olyan kifogást említve, amiről ők maguk is tudják, hogy nem igaz.

Abszolút személyes történet, ami most úgy érzem, kikívánkozik belőlem. Lassan 10 hónapja már, hogy kiválasztottuk a helyszínt és a dátumot, azt a napot, amikor mindazok előtt, akik fontosak nekünk, örök hűséget fogadunk egymásnak. Kiket hívjunk meg? Jött is az első teendő, a szervezés kezdetének egyik kulcsfontosságú kérdése. Kiket látnánk szívesen életünk legszebb napján, kik azok, akikkel megosztanánk ezt a régóta várt pillanatot? Nos, elárulom, nem volt egyszerű összesíteni a listát, tudván azt, hogy sajnos nem tudunk mindenkit meghívni a helyszín befogadóképessége miatt. Így, ahogy teltek a napok, egyre kevesebb rokon és barát lett azon a listán, de végül (nagy nehezen) összeállt.

Természetesen kezdetben mindenki érdeklődött, a baráti csevejek többsége valahogyan, de mindig az esküvő köré fonódott. Azonban, ahogy teltek a hónapok, úgy morzsolódott le mindig valaki egyik napról a másikra. Nem egy távoli rokonról vagy egy soha nem is látott barátról beszélek, hanem jó barátnőkről, közeli családtagokról. Az a barátnő, akivel gimis korunk óta számtalan közös élményben vettünk részt, aki fontos szerepet töltött be az életembe, akivel nem szakadt meg a kapcsolat a sulis évek után sem, akiről azt hittem, mindig ott leszünk egymásnak. De, valami mégis megszakadt közöttünk, ami miatt ő nemet mondott, olyan módon elutasítva, amihez nem jöttek szavak a számra, képtelen dolgokat állítva, hogy miért nem tudnak jelen lenni a párjával. Szomorúan olvastam sorait, nem reagálva semmit, mert ha elkezdem, nem tudtam volna megállt parancsolni gondolataimnak. Ezt követte még néhány olyan visszautasítás, amiket már csak csendben tűrtem, nem akadékoskodva velük, mert legbelül tudtam, hogy nem mondanak igazat. Csak egyszerűen éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe és elfojtó hangon mondom a telefonba, hogy „rendben”, tudván azt, hogy igazából nincs is rendben, hogy azt mondják: „Olyan messze van a helyszín, sajnos nem tudunk menni.” Erre lehetett volna másképp is reagálni és eldicsekedni, hogy Szlovákiából, Németországból, sőt Dubaiból is érkeznek vendégek, akiknek érdekes módon nincs is olyan messze a Balaton. De nem tettem… mert talán ez volt az a pont, amikor tudtam, hogy ők már rég eldöntötték, hogy nem lesznek jelen, nem is gondolva arra, hogy mennyire megbántanak ezzel. Lenne még mit mesélni arról milyen sztorik születtek, pl. nem tudok kivenni szabadságot, stb. Úgy vagyok vele, hogy mindent lehet, csak akarni kell. Nehezen tudom mindezt elfogadni egy olyan embertől, akivel sülve-főve együtt voltunk évekig, akivel bármikor megoszthattam a titkaimat, akivel közösen, együtt tervezgettük az esküvőt, akivel elképzeltük, hogy milyen lesz az álomruhám, és hogy koszorúslányként majd mennyi dolga lesz. Mi volt ez, ha nem barátság? Egyszerűen csak úgy kimondja a tényt, hogy nem jön, mintha nem tudná, hogy nekem ez mennyire fáj. De én fapofával ülve, annyit reagálok, hogy „Oké, értem.” Egyszerűen nincs mit írnom már neki, elszorul a torkom és megkérdezem magamtól, hogy miért ilyen velem, de már nem is keresem a választ, mert leszűröm a tanulságot és kijelentem, hogy nem érdekel.

Kifogások tehát jönnek, mennek, és mindig lesznek. Neked csak azt kell egészen biztosan tudnod, hogy nem az a fontos, hogy sok haverral büszkélkedhess, hanem az, hogy néhány olyan barátod legyen, akire valóban számíthatsz, aki ott lesz, és együtt ünnepli majd a boldogságodat.

Ha pedig ezek után, mégis úgy érzed, hogy kifutnál a világból elkeseredésedben, mert semmi nem úgy jön össze, ahogy te szeretted volna, akkor is gondolj arra, csak egy dolog számít az életben, mégpedig az, hogy van valaki, aki támogat és melletted áll, aki nem tudja elképzelni a napját nélküled, aki igazán szeret és téged választott, a VŐLEGÉNYED.

Szeretet
 

 

Anita

0 replies

Leave a Reply

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *